Ez a blog főleg azért is született meg, hogy kiírjam magamból, amiket nem értek meg akarok osztani, hogy más ne kerüljön ebbe a cipőbe. Főleg a családról lesz szó és a környezetemről. De nem negédes dolgokról, hanem kemény, durva valóságról. Arról, ami miatt nekem sikerült egy szinten belesüllyednem egy kis álomvilágba. Egy olyan álomvilágba, ami tart már 21 éve és nem a leányálom fajta. 

Mostanság sokat gondolkodom rajta, miért is lettem olyan, amilyen. Miért van az, hogy jobban érdekel, hogy sebeket gyártsak magamra, mint, hogy a sminkcuccaim helyette arra használjam, amire van rendeltetés szerűen. Hogy miért is van az, hogy hamarabb rohanok valami olyan játékhoz, cucchoz, ami szörnyes, mint egy habos baboshoz. Nos ezekre próbálok majd rájönni, miközben figyelem a környezetem is és mesélek majd arról is, mit ne csináljunk, hogy a gyermekünk ilyen elfajzottá váljon, mint én.

Itt be is szúrnék egy képet, szórakozásom eredményéről. Ezt egy unalmas délután gyártottam, életem értelme nagy örömére, aki a képet látva frászt kapott, míg le nem esett neki, hogy nem, nem igazi.

Nos, ez az egyik olyan dolog, amit erőszeretettel csinálok. A másik: imádok kitalálni saját karaktereket, amik szörnyek/démonok. Bármi, ami nem ember. Így készül most éppen egy szirén is.

És miért is alakulhatott ki mindez? Lehet azért, mert mióta az eszemet tudom, tele van erőszakkal a környezetem. És akkor ezzel is érkeznék el igazán első posztom lényegéhez: EZT NE CSINÁLD EGY GYEREKKEL/GYEREK ELŐTT!!! (kezdjük is a gyerekkorommal)
Nem sok emlékem van 12-13 éves korom előttről, csak be-be ugró képek és nem mondanám, hogy borzalmas gyerek korom volt, mert amit kellett megkaptam és sűrűn vittek szórakozni is. De mindez csak egy negédes álca volt, a külvilág felé. Mert arra apám adott. És nem kicsit. Emlékszem, hogy nem egyszer akartam a mélybe vetni magam az iskolai ablakból... Nem egyszer volt, hogy a sírástól elfáradva aludtam el éjszaka. Heti-havi rendszerességgel volt, hogy édesapámnál elgurult valami, mindezt úgy, hogy nem ivott. Nem drogozott. Egyetlen szenvedélye a cigi volt. De az 2-3 dobozosával naponta. Mégis voltak olyan pillanatai, mikor hirtelen bepöccent egy-egy tévképzete miatt. Főleg azért, mert anyám biztos csalja. Nos, ezek mindig érdekesek voltak. Mindig én lettem a végén a hibás. Bár akkoriban még nem voltam verve. De rengetegszer láttam, ahogy apám édesanyámat veri vagy éppen édesanyám védekezésből kést ránt. Gyenge lélek lévén ezt nehezen bírtam és azt is, hogy mennyit üvöltöttek. Mai napig összerándul a gyomrom, ha valaki üvöltözve beszél. Néhány kép pedig tisztán beleégett az emlékezetembe. Volt, hogy édesanyám a földön feküdt a fürdőben, mert apám úgy nekilökte a kádnak, hogy elájult a fájdalom miatt. Akkor volt, hogy az öklével akartam anyumat arcon csapni, de ő elhajolt, így apám ökle az az ajtón lévő színes, vastag, régi üvegbe csapódott, ami csak azért nem tört ki, mert voltak benne plusz fólia rétegek is. De a nyoma ott maradt, nem cserélték ki. Ebben az időszakban már elmenekültem a kis álomvilágomba, hogy ne halljam őket. Azt játszottam, hogy szörny vagyok, vagy valamilyen állat és kint vagyok a természetben. Ez sokban segített, hogy túléljem. Mert a környezetem természetesen nem segített mert: a, nem hittek nekem vagy b, féltek tenni bármit is. És ezek még a szép idők voltak, de a többiről majd máskor. Helyette inkább egy kérés azokhoz, akik ezt olvassák: 

Ha látsz egy gyereket, aki nincs a "jelenben", akkor beszélgess vele és TÉGY valamit! Rengeteg hely van már, akik segíteni tudnak! Ne féljetek lépni! Mert minél több a szenvedés, annál nehezebb lesz majd annak az embernek felépülni lelkileg!